A következő levelünk publicisztikai műfaj szempontjából leginkább egy ellenutópiához hasonlítható. Valahol viszont elég jól tükrözi az elfogadást, vagyis annak hiányát Magyarországon, elsősorban a magyar vidéken. Meleg emberek mindig is voltak, és mindig is lesznek. Rajtunk, a társadalmunkon múlik, hogy hogyan szeretnénk együtt élni velük. A szemellenzőt felvenni nem biztos, hogy a legcélravezetőbb megoldás, ha a boldogságunk, esetleg mások boldogsága forog kockán. Következzen Dani levele.
Egy vidéki megyeszékhelyen élek, immár 2 éve. Budapestiként, melegként nem mondanám, hogy könnyű volt elköltöznöm a fővárosból, és szerencsét próbálnom egy kisvárosban, de a karrierem szempontjából ez volt a következő észszerű lépés. Be is sokalltam az állandó metrófelújítástól, a szmogtól meg a zajtól, a turisták hadától a belvárosban, a tömegtől, az egyre befordultabb, távolságtartóbb és ridegebb emberektől, és valami másra vágytam. Ki kellett próbálnom a vidéki életet. Így kerültem hát Szegedre.
Be is jött az új élet, kezdetben nagyon élveztem a város egészséges lüktetését, hogy mindenki biciklivel vagy gyalog jár mindenhová, az emberek kedvesek, mosolyognak, és láthatóan jól érzik magukat a bőrükben. Egy igazi paradicsomnak tűnt.
Szingli voltam, és kissé magányos. Senkit nem ismertem Szegeden, semmi nem kötött ide, Budapesthez szoktam, és nem ismertem a várost.
Ezért gondoltam, hogy a klasszikus szocializációs lehetőségek mellett (amik jelen esetben kimerültek az új kollégákban), regisztrálok Romeo-ra, és elkezdek ismerkedni. Semmi konkrét célzattal, lesz ami lesz alapon.
Az első, ami feltűnt, hogy a radaron (ami mutatja, milyen messze van a másik profil tulajdonosa a térképen)
az első 10km-es körzetben mindössze alig pár profil tűnt fel, azok is jellemzően cicás, kutyás, tengerparti naplementés képekkel, de véletlenül sem önarcképpel, kvázi inkognitóban.
Aki használt már Budapesten meleg ismerkedős alkalmazást, tudja, hogy ott a legtöbben azért arcképpel ismerkednek, és lényegesen több a profil az ember közvetlen (értsd 2km-es) környezetében, mint amennyit "fel lehet dolgozni". Persze erre számítottam, vidéken kevesebb a meleg, na de miért is?
Erre a kérdésre csak később találtam meg a választ. Teltek a napok, megnyitottam jó pár profilt, és egyre inkább az fogalmazódott meg bennem, hogy én még ennyi biszex csávót nem láttam.
Az én szótáramban a biszex pasi egyenlő az önmagát felvállalni nem képes, az önátbaszás boldogtalanító állapotában lévő látens meleg csávóval.
Ugyanis én hiszek abban, hogy az ember társas lény. Márpedig ha társad van, vagy egyszer társad lesz, az pontosan egy embert jelöl. Annak az egy embernek pedig van neme, méghozzá az is csak egy. Tudom, hogy valószínűleg az LMBTQ+ közösség tagjai nem mind sorakoznának fel eme kijelentésem mögé egyenes háttal, teljes vállszélességben, de én mégis ezt gondolom. Lényeg ami lényeg, a párod vagy fiú lesz, vagy lány. Ez pedig nálam eldönti, hogy meleg vagy-e, vagy sem, ugyanis feltételezem, hogy a "boldogan élünk, amíg meg nem halunk" alapján választ mindenki párt magának, és nem pedig a "következő 11 hónapra".
Rule number 1: nem ismerkedek biszex sráccal. Ennek ellenére annyira elkezdett foglalkoztatni ez a Budapesten szerintem alig tapasztalható jelenség, annyira égtem a kíváncsiságtól, hogy elkezdtem írni nekik. Zsinórban, egyre többnek, hogy mondják már el, mégis hogy a rákban képzelik el az életüket úgy közép-, hosszútávon.
Nos, a válaszokon eléggé ledöbbentem. Elég nyitottnak és elfogadónak tartom magam, számomra a szabadság azt jelenti, hogy megvalósíthatod önmagad, és tényleg azt csinálsz, amit akarsz, egészen addig, amíg azzal nem bántasz fizikailag, vagy lelkileg szeretetben másokat. Sajnos a replikákat csokorba szedve viszont nem egy ilyen kép rajzolódott ki előttem.
Fiatal, velem egykorú, 26-28 éves srácok szilárd meggyőződéssel állították, hogy igen, ők a fiúkhoz vonzódnak, de emellett nem akarnak lemondani a magyar társadalom által "normálisnak" tartott élettől.
Feleséget és közös gyerekeket akarnak, szeretnék megszilárdítani az életüket, mert az életed csak akkor ér bármit is, ha van saját gyereked, és hasonlók. Persze mindezt titokban, mert nem akarja megbántani a feleségét, akit szeret. Ja, meg a másik kedvenc magyarázatom az volt, hogy
"itt vidéken ez a normális, csak így nem közösítenek ki, csak így fogadnak el. Nincs más választásom".
Érzitek már, mekkora társadalmi probléma a melegek kirekesztése? Mennyivel egyszerűbb lenne, ha ezeket a vidéki meleg srácokat is elfogadná a környezetük, legalább annyira, hogy már ne kelljen egy árnyékéletet választaniuk, amiben tönkreteszik önmagukon kívül a feleségüket, és a gyerekeiket is, akiknek a pszichoterápiájukra legjobb, ha már születésüktől nyitnak egy megtakarítási számlát.
Szerintem nem fér bele, hogy melegként egy hetero árnyékéletet élj. Nem tisztességes sem magunkkal, sem pedig a párunkkal, esetleg gyerekeinkkel kapcsolatban. Nem fair play.
Ezért is közös ügy a pride és a melegek elfogadása. Mindannyiunk érdeke...